2011. november 17., csütörtök

túlsokminden...

...kavarog bennem, nem is tudtam rávenni magam már egy ideje, hogy átgondoljam magam. elárasztanak az impulzusok, a felismerések, a ráébredések és lefoglal a napjaim teljes megélése. azon kívül, hogy ez fantasztikus, máris rettegek a végességétől, és a hétköznapi kötelezettségekbe való visszafulladástól. bárcsak sokáig tartana az élmény, sokáig adna erőt, hogy elviseljem azt az egyetemnek nevezett  rakás szart, amit mindenképpen el kell végeznem ahhoz, hogy azt csináljam amit imádok és amiben lubickolok. ez az egyetlen helyzet, amiben nem frusztráltan fáradok el. ehhez fogható talán először a b. táborban történt velem.hogy százszázalékosan ott vagyok, akarok ott lenni, és élvezem minden egyes pillanatát. hogy egyszerre lehetek tyúkanyó és maradhatok egészségesen távol. hogy figyelhetek és könnyes lehet a szemem, amikor az anorexiás kislány egyedül megold egy feladatot, amikor a többiek ezért megdicsérik, amikor azt mondják nekem szép vagyok és megnyugtató rámnézni, vagy amikor azt mondják, hogy eszternéni ma a mi asztalunknál ebédeljen. és közben óriási kő esett le a szívemről amiatt is, hogy talán életemben először érzem igazán, hogy jó helyen vagyok, hogy van itt keresnivalóm és ezt a keresnivalót definiálni is tudnám. rájöttem ugyanis, hogy az egyetlen igazi kiemelkedő képességem az, ahogyan bízni tudok másokban. azért tartott idáig, hogy erre rájöjjek, mert a szüleim ezt mint negatívumot és mint meggondolatlan naivitást tükrözték vissza. rájöttem, hogy az amiért ide való vagyok az, hogy hihetetlenül tudok bízni. mármint nem abban, hogy tudok segíteni, hanem abban, hogy a másik képes jobban lenni. szinte gyermekein képes vagyok evidenciának venni azt, hogy van benne elég erő, hit és kitartás ahhoz, hogy változtasson. és persze innen könnyű pofára esni, de mégis, erre épül a terápia. arra, hogy bízom a másikban. ez az erő pedig gondolom a saját kielégítetlen önbizalmamból fakad, paradox módon másoknak jut minden.
ezenkívül több dolog miatt is hálásnak éreztem magam a héten. megtudtam például, hogy nem az én feladatom megváltoztatni a családomat és az, hogy kilépek a helyzetből nemcsakhogy jogos, de az egyetlen adekvát válasz a helyzetre. akkora nagy terhet tud levenni az ember válláról a tudat, hogy amit eddig megfutamodásként és gyengeségként tartott számon, hirtelen egy konstruktív megküzdési móddá fejlődik fel.ezenkívül kaptam j.től ajándékot. egészen a messzi fhansziaországból hozta a posta. csomó cuki dolog. nagyon megható. és ma még kis őszinte levelet is kaptam, ami szintén (hálásfej). de persze ilyenkor azért mindig belémhasít mennyire jó lenne testközelbe rántani. úgy tűnik mostanában ebből kell tanulnom. hogy nem lehetek közel azokhoz akiket szeretek. legalábbis nem eleget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése