get word to june to rescue me

rendbenvane,

hogy sosem írok, pedig tulajdonképpen nincs jobb dolgom. hogy nem sírtam a remény rabjain. hogy minden nap hányásig eszem magam, hol tatar beefsteak-kel, hol sushival, hol sachertorta muffinnal. hogy nincs kedvem olvasni. hogy nincs kedvem sportolni. hogy nincs kedvem szórakozni. hogy újabban imádom abu buksiját simogatni vagy csak úgy nézni, és gyönyörködni abban mennyire aranyos. hogy vannak tájak (nemkevés), ahol a gyereknek pusztán gazdasági értéke van, az élet értéke pedig a nullával egyenlő. hogy p. állandóan lehangolt és ideges. hogy m. vak a körülötte lévő dolgokra. hogy cs. alig mondja, h. sz. hogy túlérzékeny vagyok mindenre. hogy nemjó egyedül, de nem vágyom másokra sem. hogy undorodom magamtól de mégsem teszek semmit. hogy tele vagyok tervekkel, de előre tudom, hogy minden meg fog rekedni ezen a szinten. hogy mostanában imádom lehunyt szemmel hallgatni a zongora hangját. hogy már megint menstruálok. hogy a húgomnak nagyobb lába van mint nekem. hogy minusz 15 van. hogy egész évben csak a nyarat várom, a nap sugarainak simítását a bőrömön.

butterflies all havin' fun

és íme visszatértem az életbe, mi sem demonstrálhatná ezt jobban, minthogy volt időm és türelmem 3 órát szórakozni azzal, hogyan nézzen ki a blog. hogy jól érzem magam talán picit túlzás. mindenesetre kezd újra áramolni a levegő a tüdőmben, ami úgy körülbelül január 3. körül akadt be vagy el (mit csináljak ha mindig beragad). és persze igyekszem most bizonygatni, tessék csak ez volt a baj, az egyetem, a vizsgák, a stressz, a nyomás, amúgy tudok én élni ha akarok. csak akarnom kell. de ez nyilvánvalóan átkozott bullshit. senki nem engedhetné meg magának azt a luxust, hogy idegbeteg remete legyen kéthónapra félévente leszarva mindent amiről egyébként úgy gondolkodik mint az életéről. mert ez minden bizonnyal sem nem normális sem nem értelmes sem nem adaptív. és legyintek persze, hiszen már vége, majd megszépül ez is mint a többi. csak közben én nem szépülök már vissza soha. vannak ezek az eltüntethetetlen nyomok, amik eddig talán jobban megkíméltek, de nem szívózhatok úgy tűnik tovább a természettel. magammal. a világommal.
és persze közben az egészből azt fogom leszűrni újra, hogy hurrá sikeres diadal volt ezis mostis, tessék megéri, tessék ez a tuti, ha nem így csinálod nem jársz majd sikerrel. az élet kemény. mondtam j.nak tutira írok egy cikket a maladaptív kognitív sémák alkalmazásáról vizsgaidőszakban. olyasmikre gondolok mint a ha megengedem magamnak a napi 10nél több pisilést, a tanulástól elvéve a drága időt, biztos nem lesz szerencsém mert meg sem érdemlem én lusta disznó. najó most picit sarkítottam. de ennek némileg finomított verziójából van bőven a fejemben. tippek, trükkök hogyan építsük le magunkat, a kapcsolatainkat röpke 1 hónap leforgása alatt. hogyan forduljunk ki magunkból teljesen, hogy nyomjuk el a személyiségünket, szarjuk le a szeretteinket (még akkoris, ha kéthétre jön haza fr.o-ból és már nagyon hiányzott, hogy tanuljunk ekkor is droid módjára) hogyan szabaduljunk meg az ovi óta dús fürtjeinktől, hogy idézzünk elő ekcémát a testünk minden pontján. lehetne vmi rovatom egy újságban.
a kiborult nyünnyögésen túl persze jó dolgok is a szemem elé kúsztak. például az, hogy  vmi csoda folytán vannak barátaim mindezek ellenére, akik szeretnek, aggódnak, támogatnak. szószerint támogatnak a kisföldalattin, hogy biztos a vizsgán kössek ki nemáshol. akik beköltöznek hozzám tartani a lelket, elém tenni az ételt és kitakarítani a lakást. és ez annyira megható,bárcsak ne emiatt kellene. elég lenne ez majd 50 év múlva. szóval igen, minden szarság ellenére csodás, hogy van mondjuk j. meg j. meg cs. akiről nem tudom mennyire tolerálja ezt és mennyire nem, mert biztos egyszer majd kibukik, hogy talán mégsem annyira. valóban eléggé nonszensz felfüggeszteni szeretni valakit egy teljes hónapra, miközben a köztes időben meg sem tudod fogalmazni mennyire imádod. de nekem sikerül. parancsot adni az amygdalának, ne szeress most 30 napra. hihetetlen. igaziból egy téboly.
viszont közben illetve azóta, hogy túlvagyok tudjukmin csomó klassz dolog történt. most még kis ideig meg akarom engedni magamnak azt a luxust, hogy nem mélyedek el a magam szánalmasságának megmunkálásában. inkább filmek, könyvek, blogírás, alvás. apropó. láttam j.tal a világ egyik legtökéletesebb filmjét (ezt). tényleg szerintem is ennek kellene kötelezőnek lennie és nem a kőszívű ember fiainak.
ja! és megyünk j.vel franciaországba j.hoz. végrevégre. és persze beiratkozom rajzolni, eljárok sportolni, mindjárt jön a tavasz, elolvasok négymillió regényt, megnézek többszáz filmet, eljárok pszichológushoz, elmegyek dolgozni stbstbstb. ó és persze megírom a műhelymunkám (khm).