2011. november 30., szerda

give me a reason to be a woman

nem tudok leszokni arról, hogy csak akkor írjak amikor rosszkedvem van. írhattam volna pár napja arról, mennyire szuper volt a hétvége, tele programokkal. megnéztük cs.val az éjfélkor párizsbant ami elképesztően magávalragadó és humoros és pozitív csalódás. ezenkívül ettem csomó minden finomat, szóval kényeztetős volt, leszámítva a szombat éjjelt, amikor azért sikerült pár könnycseppet kipréselnem, amikor cs. már hortyogott. mostmeg aztérzem összedőlni látszik újra minden. legalábbis én magam. persze lehet, hogy csak premenstruáció, vagy tél, vagy magány vagy stressz. de tartok tőle, hogy inkább más, inkább több, inkább komolyabb. bár lehet ezt a negativitást is a petefészkem diktálja. mindenesetre nagyon rosszul tudnak érinteni dolgok mostanában. úgy szeretnék megfelelni minden téren. úgy szeretnék tökéletes lenni. jó, szép, kedves, gondoskodó, mindigvidám, bájos, megértő, humoros,takaros, okos, csodálatos. és mégis soha ennyire nem éreztem magam közel ahhoz a problémához, amit j. vezet fel mindig, hogy amint ezek a dolgok összeborulnak (és nyilván összeborulnak, hiszen mutassatok nekem egy nőt aki egész életében végig minden nap minden egyes percében tud türelmesmegértőgyengédszeretőkacérbarátságosszerelemtelikedvesszexi lenni)már nem is tetszem annyira. azt érzem, hogy csak akkor vagyok jó amikor kedves vagyok, bólogatok, egyetértek, támogatok, türelmes vagyok. amint valamelyik nem, akkor azonnal kibújik a szög a zsákból és felemelődik a hang, és tudjam azért, mennyi hibám van és lusta vagyok és nemjobb semennyivel sem annál akire haragszom. és igenis rosszulesik. rosszulesik mert egyfelől bosszantó tükör és természetesen van benne igazság. hiszen nyilván azért vált ki belőlem ekkora indulatokat, mert pont így gondolom én is titkon. hogy sokkal effektívebbnek, aktívabbnak, céltudatosabbnak, összeszedettebbnek, szorgalmasabbnak kellene lennem. jobban be kellene osztanom az időmet, katonásabb rendet kellene tudnom vágni magam körül. és baromira csípi a csőröm, hogy látom tükörben milyen vagyok és ami legfájóbb, milyen nem. és igazságtalannak érzem az igazságos felén túl, a fennmaradó másik darabot, amit kikérek magamnak és igenis azt érzem, hogy próbálkozom. hogy én legalább igyekszem, engem bánt. és bánt azis, hogy vágyom arra, hogy bizonyos dolgokban igazán gyenge nő lehessek de nem tudok. hogy biztonság legyen körülöttem, mert a férfi majd megoldja. hogy nem kell aggódnom, mert ő erős és ügyes és okos és majd elrendezi. a kiégett villanykörtét, a munkásembereket, a fontos dolgokat. és vágyom arra, hogy mindezért ne kelljen hárpiának lennem és hisztiznem és utána szégyenkeznem és arra gondolnom, hogy remek ezek után cseszhetem a nőségemet. és nem akarom többé azt a szerepet vinni, hogy majd a sz.e. úgyis megcsinálja, semmi gond ha én nem, mert az az idióta úgyis majd megírja a prezentációt, lemásolhatom a dolgozatát stb. elégvolt. és nem akarom magam annyira magányosnak és antinőnek érezni soha többé mint amennyire jelen pillanatban. gyengédségre vágyom és figyelemre és törődésre és arra a biztos tudatra, hogy körülöttem minden rendben van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése