voltunk moziban j.vel. bőgtem mint általában. bár mostanában kevese(bbe)t sírok.
szóval a filmben volt egy jelenet, amikor a néger semmibevett iszonyatosan kedves és szeretetreméltó szolgáló, minden egyes nap elmondja a kislánynak akit gondoz (miután az felébredt reggelente), hogy mennyire értékes. nem is értem miért borultam ki ezen ennyire (cinikusfej). mindennél jobban szeretném tudni majd megadni mindezt a gyerekemnek. vagy tulajdonképpen bárkinek. pont arról beszélgettünk j.vel utána, hogy a tanulatlan emberek, mennyivel ösztönösebben cselekednek jól. rossz volt nézni azt a határtalan emberi ostobaságot, rugalmatlanságot és kegyetlenséget, ami a mai napig jelen van a világban csak nem a ku-klux klán formájában (bár kitudja).
felhívtam a film után cs.t. szegényt ismét felébresztettem. amikor elmeséltem neki a jelenetet azt mondta, ő is minden reggel elmondja nekem ezeket. néha azt érzem tényleg nem érdemlem meg őt. annyira rá tud tapintani az igényeimre. szenzitiv rám. olvas belőlem.olyan mint egy érzékeny anya, aki adekvát választ ad a csecsemőjére (ő persze ki lenne borulva ezen a gondolaton). olyan mintha kárpótolna mindenért amit a családomtól nem kaptam meg, miközben nem is tud róla mennyire fantasztikus dolgokat tesz ösztönösen. nem tudok eléggé hálás lenni neki. sosem tudom eléggé kifejezni mennyire imádom amilyen.amilyen tökéletes nekem.
erről is beszélgettünk tegnap j.vel. hogy mennyire nem mondjuk el a másiknak (bárkinek, nem csak a szerelmünknek meg a barátainknak- bár ez alap kellene, hogy legyen, de egyáltalán a hozzánk kevésbé közel állóknak), hogyha valamit igazán jól csinál, hogyha valami igazán nagyon tetszik vele kapcsolatban. sosem mondjuk el, hogy mennyire értékeljük a másikat, pedig mindennél fontosabb lenne elmondani. honnan tudná különben bárki is, hogy ajándék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése